Hírek
2012. Július 04. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Zárt körben ünneplik Horn Gyula 80. születésnapját csütörtökön
A budapesti Villányi úti konferenciaközpontban ünneplik csütörtökön zárt körben Horn Gyula 80. születésnapját. A volt szocialista miniszterelnök betegsége miatt nem lesz jelen a rendezvényen, a meghívott vendégek 70 százaléka jelezte részvételi szándékát - közölte Suchman Tamás volt MSZP-s országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel.
Suchman Tamás, aki részt vett az ünnepség előkészítésében, elmondta, az eredetileg tervezettnél szűkebb körben tartják a rendezvényt. Az ünnepségre azokat a szocialista képviselőket hívták meg, akik a parlament tagjai voltak a Horn-kormány idején, továbbá azokat a szabad demokrata minisztereket és államtitkárokat, akik az akkori koalíciós kormány tagjaiként dolgoztak.
Suchman Tamás kitért arra, hogy az érintett parlamenti képviselők közül többen már nem élnek. Vannak közöttük, akik súlyos betegségekkel küzdenek, illetve néhányan a nyári szabadságukat töltve külföldön tartózkodnak, ezért nem tudnak jelen lenni az ünnepségen.
A rendezők úgy döntöttek, hogy bár zártkörű lesz az ünnepség, Horn Gyula hajdani közvetlen munkatársait szívesen látják, míg a sajtó és más érdeklődők számára a rendezvény előtt és után biztosítanak lehetőséget arra, hogy a résztvevőkkel találkozhassanak, beszélhessenek.
Az ünnepségen rövid filmmel idézik fel azokat az időket, amikor az MSZP-nek 50 ezer 400 tagja volt, de 1,78 millió ember támogatta szavazatával a szocialisták kormányalakítását.
A rendezvényen a párt jelenlegi elnöke, Mesterházy Attila, továbbá Kósáné Kovács Magda, Kovács László, Tóth József XIII. kerületi polgármester és Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója mond majd beszédet.
Suchman Tamás az MTI-nek korábban arról is beszámolt, hogy Horn Gyula 5 éve tartó súlyos betegsége óta a felesége és a gyermekei döntenek minden őt érintő kérdésről. A születésnapot a család egyetértésével szervezi a Magyar Szocialista Párt.
A volt kormányfőt a budapesti Honvédkórházban kezelik. Suchman Tamás tájékoztatása szerint Horn Gyula ellátásáról kezdetben Szekeres Imre elnökhelyettes, majd ő tárgyalt több alkalommal is Orbán Viktor kormányfővel. A miniszterelnök hozzáállása a kezeléssel kapcsolatos kérdések, problémák megoldásához "nagyon pozitív".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:
2026. Április 28. 08:00, kedd | Belföld
A Szent Korona Testület nem szavazta meg, hogy a koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át a képviselők hivatali esküj
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
