Hírek
2012. Július 23. 09:28, hétfő |
Életmód
Forrás: Vámos Kamilla, az MTI tudósítója írja
Vesebetegen a Balaton körül - Együtt lehet vele élni!

"Vigyázz a vesédre!"- Ez a hatalmas felirat fogadta a balatonfüredi móló bejárata elé érkezőket július első hétvégéjén, amikor segítőikkel együtt célba értek a Balatont körbebicikliző vesebeteg fiatalemberek. A csapat a négynapos túra alatt összesen 210 kilométert tett meg, ami hasi dializált betegként a világon egyedülálló teljesítménynek számít. A kerékpártúra céljáról és betegségéről a 27 éves Horváth Róbert és a 40 éves Pingitzer Károly beszélt az MTI-Pressnek.
Vesebetegen is lehet teljes életet élni
Minden egy kórházi szobában kezdődött. Talán a sors akarta úgy, hogy a két fiatalember egy kórterembe kerüljön a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Kiderült, hogy mindketten mosonmagyaróváriak, hamar összebarátkoztak, és elhatározták, hogy közösen tesznek valamit a sorstársaikért: a vesepótló kezelésekre szoruló betegekért.
Pingitzer Károly policisztás vesével született, amely egy ritka, öröklődő rendellenesség. Alapja az, hogy a vesében található, vizeletet képző csatornácskák nem nyílnak a vesemedencébe, hanem vakon végződnek. Gyógyszeres kezeléssel 40 éves koráig sikerült olyan szinten tartani az állapotát, hogy csak most igényel dialízis kezelést.
Horváth Róbertnek 2005-ben mindkét veséje leállt egy megfázás következtében, így 20 éves korában dialízisre szorult. Édesanyja felajánlotta neki saját veséjét, 2006-ban sikeres transzplantáción esett át. Ez a vese közel hat évig megfelelően működött, de idén áprilisban kilökődött. Károly és Róbert a közös lábadozás során elhatározta, hogy kerékpártúrát szerveznek a Balaton körül.
Ahogy az előre megírt kérdéseimmel az interjúra igyekeztem Balatonfüred felé, egyre csak az motoszkált bennem, hogyan fogom felismerni a vesepótló kezelésre szoruló kerekezőket…
A Balaton-parti sétány egyik padján ültünk le beszélgetni. Külső szemlélőnek egy cseppet sem tűnik betegnek egyik fiatalember sem, ezt gyorsan el is mondtam nekik.
- Együtt lehet vele élni! Hiszen éppen ez volt a túránk célja, hogy nemcsak magunknak, hanem a sorstársainknak is bebizonyítsuk, meg tudjuk csinálni - magyarázta Róbert, majd gyorsan azt is hozzátette, hogy szeretnék felhívni az egészségesek figyelmét a rendszeres háziorvosi vizsgálatok fontosságára.
- Hogyan lettél vesebeteg?
- Nem éreztem semmit. Egyik nap elkezdtem fulladni, elmentem a háziorvosomhoz, aki elküldött vérvételre. Mire a vizsgálat után visszaértem, azzal fogadott: baj van a vesémmel, mert a méreganyagok szintje a normális érték többszöröse. Azonnal befektettek a kórházba, ahol először úgynevezett hemodialízis (hd) kezelést kaptam. Ezt három hónapig csináltam, amikor édesanyám felajánlotta nekem a veséjét. Sajnos ez a vese hat évig működött megfelelően, most úgynevezett peritoneális dialízis (pd) kezelést kapok a hasamba beültetett katéter segítségével. Ez a kezelés otthon elvégezhető, napi négyszer - hatóránként - fél órát vesz igénybe.
Lesz folytatás
A beszélgetésbe a Róbertet addig szótlanul hallgató Károly is bekapcsolódott.
- Megkérdeztem Robit, hogy mi lenne az, amit először megcsinálna, ha újra sikeres vese-transzplantáción esne át. Azt válaszolta, hogy végigjárná az El Camino zarándokutat. Én meg mondtam neki, hogy annak idején, amikor még "csak" gyógyszeres kezelésre szorultam, 18 óra alatt körbe tudtam tekerni a Balatont. Elkezdtük gondolkodni azon, miért is ne tehetnénk meg, hogy biciklitúrázzunk.
- Hogyan telt ez a négy nap?
- Nem tudtuk magunkat kipihenni az indulásra, mivel éjszaka is 35 fok volt, így összesen nagyjából 3 órát aludtunk - idézte fel Róbert. - A balatonfüredi mólótól indultunk, nekivágtunk a távnak. Zökkenőmentesen teljesítettük a kitűzött szakaszt, igaz, a meleg miatt többször meg kellett állnunk. Badacsonytomaji kempingben éjszakáztunk, majd továbbindultunk Keszthelyre. Ott a dialízis központ vezetője jött elénk biciklivel, és velünk tekert egy darabig. Kedvesen megvendégeltek bennünket az ottani nővérek. Aznap Fonyódon éjszakáztunk, majd a harmadik napon Siófokra indultunk tovább. A siófoki dialízis központ munkatársai vártak minket délután. Az utolsó nap volt a legnehezebb, bár Siófoktól Balatonfüredig egy óra ötven perc alatt letekertünk.
Amikor azt kérdeztem tőlük, hogy mi volt a legnehezebb akadály a túra során, amelyet le kellett küzdeniük, egybehangzóan válaszolták: a nagy meleg, amely még az egészségesek szervezetét is megviseli
- Nem gondoltuk előre, hogy talán a nyár legmelegebb hetén kell majd ezt a Balaton körüli távot teljesíteni - mondta Károly, gyorsan hozzáfűzve: - Így sokkal jobban le tudtuk tesztelni, hogy mekkora teljesítményre vagyunk képesek együtt. Nekünk ez negyven fokban is megy!
- Lesz folytatása is?
- Mindenképpen! Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a kerékpártúrával - vágta rá Róbert. - Biztos vagyok benne, hogy akik idén elkísértek minket, jövőre is velünk lesznek. Kanadából is kaptunk visszajelzést, az ottani nemzeti vesealapítvány elnöke küldött gratuláló levelet, és a külföldi betegek is jelezték, hogy szeretnének jövőre eljönni. Nemzetközi rendezvény lesz!
- Sokan nem gondolták, hogy meg tudjuk csinálni - vette át a szót Károly. - Útközben kellett a kezeléseket megcsinálnunk, mi ezt frappánsan megoldottuk: átalakítottuk az autót, le lett sötétítve. Ott az út szélén fél óra alatt elvégeztük a dializáló oldatcserét. Ha beszélünk róla, és rávilágítunk a vesebetegség alattomosságára, akkor az emberek talán felkapják a fejüket. A problémát meg kell tanulni kezelni, pontosság és fegyelmezettség is kell hozzá, de a pozitív gondolkodás elengedhetetlen.
- Hát, nekem a lelkemre kötötték, hogy beszéljek a pozitív hozzáállás fontosságáról... - reagált Róbert barátja felvetésére. - A túra alatt minden nap végén megköszöntem, hogy sikerült eddig eljutnom. Reggelente azt kívántam, hogy az adott szakaszt is teljesíteni tudjam! Ez számomra a pozitív gondolkodás, aminek igenis van ereje: szerintem ha nincs meg a jövőbe vetett hit, akkor az orvosi segítség sem ér semmit.
Összenőtt a csapat
A balatoni kerékpártúrára Schneider Károly, a győri Peritoneális Dialízis Team vezetője, a győri kórház nefrológus főorvosa kísérte végig a betegeket. Közlése szerint a vesebetegség alattomosan alakul ki, a beteg panaszai nagyrészt csak akkor jelentkeznek, amikor már nagy a baj.
- Fontos tudni, hogy a betegek 60-70 százalékánál sajnos még mindig az utolsó stádiumban észlelik a bajt, amikor már csak vesepótló kezelés indítása jön szóba - húzta alá. - A veseelégtelenség zömében cukorbetegség vagy magas vérnyomás következtében alakulhat ki. Ma Magyarországon körülbelül kétmillió magas vérnyomásos és egymillió cukorbeteg, azaz potenciális vesebeteg él, a lakosság 10 százalékának - félmillió embernek - pedig fel nem ismert vesebetegsége lehet. A statisztikák szerint hazánkban nagyjából 6000 ember szorul vesepótló kezelésre, őket az ország 51 dialízisállomásán látják el.
A Nemzeti Vese Alapítvány a közelmúltban indította el kezdeményezését, amelynek célja, hogy a háziorvosok szűrjék ki és irányítsák a gondozókba azokat, akiknél rendellenességet találnak. - Ezzel remélhetőleg még időben több embernél visszafordítható a betegség - vélekedett a főorvos.
A Balatoni túráról kiemelte, hogy a meleg miatt sokkal érzékenyebb az egészséges szervezet is.
- A különleges "kaland" során a legnagyobb kihívást az jelentette a fiúk szervezetére, hogy ne száradjanak ki, de ne is igyák túl magukat. Ezért egyedüli orvosként végig folyamatosan figyeltem őket - közölte.
Mint felelevenítette, bár nagy kihívás volt a kerékpáros akció, mégis igent mondott rá. Hozzájárult ehhez az is, hogy különleges segítője van: Bátor Bálintné "Gizike" ápolónő, aki korábban több évig maga is hasi dialízisre szorult, és most transzplantált vesebeteg.
- Ilyen a világon nem volt még - mutatott rá a főorvos. - Egy nővér, egyben dializált beteg, akit a betegeskedése alatt kértünk fel, legyen hasi dialízis gondozó nővér, és segítse a betegeket. Mind a mai napig ő a leghitelesebb nővérünk, mert másképpen beszél a betegekkel, hiszen saját bőrén tapasztalta, ismerte meg a kezeléseket. Amikor valaki a hasi dialízist választja, akkor a gondozását végző nővértől körülbelül 10 napig tanulja az otthon végzendő kezelés technikáját. A gyakorlati ismeretek mellett rengeteg elméleti ismeretanyagot is el kell a betegnek sajátítania, hogy mire hazamegy, a kórháztól esetenként ötven kilométerre található lakóhelyére, önállóan tudja végezni a kezelést. A gondozó nővéreknek éjjel-nappal hívhatónak kell lenniük, 365 napon keresztül szolgálatban vannak, mert ők adják a folyamatos szakmai hátteret a beteg bármely problémája esetén.
- Ez egy olyan kihívás, amit ha nem elkötelezett szakápolók végeznek, meghal a program. A betegeink egy részénél a vese egy kicsit "magához tér", ezért kevesebbszer szorulnak oldatcserére - fejti ki az újításokról, megjegyezve, hogy ezeknek a tapasztalatoknak nincsen még igazán szakirodalmuk.
- A főorvos vigyázó szemeit útközben állandóan rajtunk tartotta, a fiúk állandóan szem előtt voltak - árulta el Bátor Bálintné, akitől azt is megtudtam, hogy csak a különleges vállalkozás kedvéért tanult meg kerékpározni. - Óriási lelkesedéssel csináltuk végig, összenőtt a csapat, tekerés közben még énekeltünk is! Jó érzés volt látni a kitartásukat, és azt, hogy végre valami elfeledtette velük a betegségüket.
A beszélgetés végén mindannyian azzal búcsúztak: Jövőre ugyanitt találkozunk!
Úgy legyen...
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:35, szerda | Életmód
26 millió forintos kormányzati támogatást kaptak a vízimentők
A korábbinál magasabb, 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Alsóörsön.
2025. Július 29. 07:43, kedd | Életmód
Nébih: hat vármegyében megszűnik keddtől a tűzgyújtási tilalom
2025. Július 26. 09:47, szombat | Életmód
Szarmata sírokat találtak a régészek Mórahalmon
Szarmata sírokat találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei a Szeged-Csanádi Egyházmegye leendő oktatási és sportkomplexumának két készülő műfüves focipályájának helyén Mórahalmon
2025. Július 25. 07:44, péntek | Életmód
Ma még napos, szombattól egyre felhősebb, esősebb idő várható
Pénteken és szombaton napközben még meleg időre és sok napsütésre, szombat éjszakától azonban egyre többfelé esőre, záporra és zivatarra, valamint lehűlésre számíthatunk a hétvégén