Hírek
2020. Július 03. 13:49, péntek |
Belföld
Forrás: mti/Fotók: MTI/Krizsán Csaba
Több mint húsz embert fogtak el egy kábítószer-ellenes akcióban a rendőrök
Több mint húsz embert fogott el a rendőrség és a TEK egy összehangolt kábítószer-ellenes akció keretében kedden egyebek mellett Győrszentivánon, Nagyszentjánoson, Szombathelyen, Veszprémben és Tatán
- közölték az akcióról tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben. Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, egy családi alapon szerveződő bűnözői csoportot, valamint az ahhoz kapcsolódó terjesztői és fogyasztói kört számolták fel az akció során. A csoport a Nyugat-Dunántúlon terjesztette a kábítószert, amelyet főként Szlovákiából és a balkáni országokból szereztek be.
A nyomozás 2019 márciusában indult, miután a rendőrség elfogott egy kábítószer-fogyasztót, aki elmondta, hogy kitől kapta az illegális szert.
Az akciót a megyei rendőr-főkapitányság koordinálta, részt vett benne a TEK, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), valamint a Vas és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az elfogásban 386 rendőr vett részt 138 gépjárművel. Tizenkét autót, többmillió forint készpénzt és nagyértékű ékszereket és mobiltelefonokat foglaltak le, valamint zároltak három ingatlant - mondta Nagy Ágnes.
Kitért arra is: több kábítószert is találtak az ingatlanokban, egyebek mellett ablak alá, autógumiba, plüssmaciba, mosógépbe és szennyeskosárba rejtve. Emellett a porciózáshoz használatos zacskókat, mérlegeket és fecskendőket is találtak.
Kiemelte, hogy a Győrszentivánon elfogott öt ember - akik egy családhoz tartoznak - azonos azokkal a személyekkel, akik ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013-ban milliárdos nagyságrendű költségvetési csalás miatt indított nyomozást.
Csupor Máté, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy a TEK Győrszentivánon öt helyszínen öt, Vas megyében kettő, Tatán pedig egy embert állított elő. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei egy, a KR NNI tíz helyszínen, tizenegy embert fogott el, Veszprémben és a megyében pedig további fogyasztókat fogtak el.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy kábítószer-kereskedelem miatt tavaly indított nyomozást a KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának miskolci csoportja, ahol a családi alapon szerveződő bűnözői csoport a látókörükbe került.
Elmondta, hogy a csoport kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezett, és kapcsolatban álltak azzal a három - magyar, horvát és koszovói állampolgárságú - férfival, akiket tavaly augusztusban tartóztattak le, miután kisbuszukban negyven kilogramm kábítószert találtak.
Takács Róbert, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség helyettes főügyésze elmondta, a bíróság csütörtökön hét embert tartóztatott le.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.