Hírek
2012. Január 12. 07:17, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Öt percre vagyunk a világvégétől

Az atomfegyverek és az éghajlatváltozás veszélyeinek kezelésére irányuló globális bizonytalanság miatt egy perccel közelebb állították éjfélhez a végítélet óráját (Doomsday clock).
Amely azt mutatja, mennyire áll a világ önnön elpusztításától – jelentették be a tudósok.
„Öt perc múlva éjfélt üt az óra” – mondta Allison Macfarlan, a világvégeórát kezelő tudósokat tömörítő Bulletin of Atomic Scientists (BAS) című amerikai tudományos szaklap vezetője. A szimbolikus órát 1947-ben állította fel az atomtudósokból álló testület, annak jelzéseként, hogy szerintük milyen közel áll az emberiség a végső pusztuláshoz.
A számos Nobel-díjas tudóst is tömörítő csoport 2010-ben egy perccel visszaállította az órát, amelynek nagymutatója így hat percre állt éjféltől. Döntésüket azzal indokolták, hogy a globális nukleáris együttműködés és a Barack Obama vezette amerikai kormányzat révén pozitív változásokra számítanak a nemzetközi politikában.
A mostani döntéssel az óra ismét a 2007-es időt mutatja. Az atomkorszak kezdetén a híres óra mindössze két percre állt a világ összeomlását jelentő éjféltől. „Mostanra egyértelművé vált, hogy a várt változás nem fog megtörténni. Az üzleti érdek, ahogy mindig, ezúttal is felülkerekedett a világ vezetőin” – mondta Lawrence Krauss, a testület társvezetője az átállítást indokolva.
A kutatók a növekvő nukleáris feszültséget, a klímaváltozással szembeni összehangolt együttműködés hiányát és a világot érintő legfőbb problémákkal kapcsolatos tudományos álláspontok egyre gyakoribbá váló figyelmen kívül hagyását nevezték meg a mostani óraátállítás okaként. Érvelésük szerint a fukusimai katasztrófa is azt jelzi, hogy mennyire veszélyes olyan területen atomerőművet működtetni, ahol nagy az esélye a természeti katasztrófáknak.
Robert Socolow, a testület tudományos és biztonsági tanácsának tagja, a Princeton Egyetem professzora szerint a világ politikai vezetésének nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítania a tudománynak. A testület szerint a közel-keleti országokon végigsöpört arab tavasz, a New York-i Occupy Wall Street (Foglald el a Wall Streetet) nevű mozgalom és az oroszországi tüntetések is azt bizonyítják, hogy az emberek nagyobb beleszólást követelnek maguknak jövőjük alakításába.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.