Hírek
2025. Február 07. 07:11, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Rétvári Bence: megérkezett az emelt bér a tanárokhoz és az óvónőkhöz
Megérkezett a tanárok és az óvónők megemelt bére - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a kormány Facebook-oldalán, rámutatva: idén januártól újabb 21,2 százalékkal nőttek a bérek, tavaly januártól pedig már megvalósult egy 32,2 százalékos emelés.
Rétvári Bence a videóban hangsúlyozta: összességében idén 339 milliárd forinttal többet keres 143 ezer tanár, tanító, óvónő.
Felhívta a figyelmet arra, hogy míg 2010-ben 200 ezer forint körül volt a pedagógusok átlagos fizetése Magyarországon, ma már 844 ezer forint.
Azok, akik hátrányos helyzetű gyermekeket tanítanak, még magasabb fizetést kapnak, hiszen ők automatikusan 20 százalékos többlethez jutnak. Többet kapnak azok a tanárok is, akik természettudományt, matematikát vagy más hasonló tantárgyat oktatnak
- emelte ki az államtitkár.
Hozzátette: a bérekkel együtt nőttek a pótlékok is, így az osztályfőnöki, a többlettanítási és az igazgatói pótlék is.
Az emelt béreknek a felvételinél is érződik a hatásuk, hiszen az elmúlt években rekordmagasságban volt a pedagógusképzésre felvettek száma Magyarországon - közölte az államtitkár.
Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy minden szülő számára nagyon fontos a tanárok, tanítók, óvónők megbecsülése, és ma már ez a megbecsültség a bérekben is jelentkezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
