Hírek
2013. Február 12. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Próbaperek indulhatnak céglovagok ellen
Többtucatnyi pert indított az utóbbi időben az adóhivatal olyan vállalkozások ügyeiben, amelyek úgy dőltek be, hogy a köztartozásukat nem egyenlítették ki. A hatóság az egykori cégek tulajdonosait, vezetőit citálta bíróság elé, tőlük követelve a le nem rótt összegek befizetését. Eddig nagyjából hatvan eljárás vette kezdetét, az ügyek körülbelül kétszázmillió forintról szólnak – mondta a Magyar Nemzet kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.
Linczmayer Szilvia közlése szerint bizonyos esetekben a hatóság néhány millió forintnyi céges köztartozást vasalna be az egykori vállalkozásvezetőkön, más esetekben viszont több tíz millió forint megszerzéséért indult a per. Mint a lap megtudta, bár egyes ügyekben a követelt összeg már meg is érkezett a hatóság számlájára, a hivatal dolga mégsem nevezhető egyszerűnek.
A bedőlt társaság köztartozásának megszerzéséért ugyanis legtöbbször két pert kell indítani. Az első eljárásban arról határoz a bíróság, perbe fogható-e a korábbi cégvezető vagy tulajdonos, felelőssége megállapítható-e. Az állam kárának megtérítése csak ezután, rendszerint a második procedúrában kerülhet szóba. A szóvivő beszámolója szerint arra is akadt példa, hogy – a perek híréről hallva – egy-egy érintett maga jelentkezett a hivatalnál és az esetleges bírósági eljárás elkerüléséért inkább egyezséget kötött korábbi céges tartozásának kiegyenlítéséről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 09:00, szerda | Belföld
A Medián szerint nyílik az olló a két nagy párt között
Jelentős előnyt mér a Tisza Pártnak a Fidesz–KDNP-vel szemben a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása – számolt be róla a HVG.
2026. Február 25. 07:15, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország nyitott a diverzifikációra
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
