Hírek
2020. Április 20. 10:13, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Pénzmosás miatt emeltek vádat egy hajléktalan férfival szemben
Pénzmosás miatt emeltek vádat egy hajléktalan hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki egy trafikostól kicsalt összeg eltüntetésében segédkezett megbízójának - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a veszélyhelyzetben érvényes eljárásjogi szabályok alapján az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a vádlottra – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.
A hajléktalanként Hódmezővásárhelyen élő férfi nem rendelkezett állandó jövedelemmel, 2018 júniusában azonban az eljárás során ismeretlenül maradt megbízója utasítására – 5-5 ezer forint ellenében – két bankfiókban számlát nyitott. A számlákra néhány nappal később egy dohánykereskedéssel foglalkozó sértett több részletben, 5,8 millió forintot utalt át. A vádlott megbízója azt hitette el a sértettel, hogy egy megszűnő dohánybolt árukészletéért fizet.
A vádlott a pénzt fölvette a számlákról, és a telefonon kapott utasítások alapján egy kidőlt tábla alatt, illetve egy trafóháznál rejtette el. Ezért még 8 ezer forintot kapott.
A veszélyhelyzet idején érvényes kormányrendelet lehetőséget biztosít arra a bíróságnak, hogy a legfeljebb nyolc év szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények esetén, a bűnösségüket tagadó vádlottak ügyében tárgyalás nélkül, büntető végzéssel hozzon döntést. Ezért az ügyészség azt indítványozta a Szegedi Törvényszéknek, a férfira felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, és kobozza el a bűncselekményért kapott pénzt – tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
2025. December 24. 10:24, szerda | Belföld
Steinbach József: el kell csendesedni, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát
Karácsony az Istenre figyelés ideje, de el kell tudni csendesedni ahhoz, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát
