Hírek
2020. Február 27. 12:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti/fotó: police.hu
Négy megyére kiterjedő drog-razziát tartottak a rendőrök

Több tucatnyi gyanúsítottat hallgattak ki, valamint több száz kocsit és embert ellenőriztek a rendőrök Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyében.
Jelentős mennyiségű kábítószert és ahhoz szükséges alapanyagot foglaltak le, több tucatnyi gyanúsítottat hallgattak ki, valamint több száz kocsit és embert ellenőriztek a rendőrök Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyében egy összehangolt kábítószer-ellenes akció során – közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság által vezetett múlt heti akció során a nyomozók 17 büntetőeljárás keretében 27 embert hallgattak ki gyanúsítottként, ötöt pedig őrizetbe vettek. A rendőrök 49 helyszínen kábítószer-kereső kutya segítségével tartott házkutatás során 99 tő cannabist, öt kilogramm marihuánát, 78 extasy tablettát és 11 gramm amfetamint foglaltak le, továbbá több száz olyan eszközt találtak, amelyek a növények neveléséhez használatosak, de lefoglaltak közel hárommillió forint készpénzt is.
Az ellenőrzés során teljesítményfokozó szerrel való visszaélés miatt is több esetben indítottak büntetőeljárást. A rendőrök 28 ampullát, 13 darab egyéb, ismeretlen eredetű tablettát és több doboz, feltehetőleg teljesítményfokozó szert foglaltak le.
A kétnapos razzia alatt 865 embert igazoltattak és 392 járművet ellenőriztek, ezek eredményeként 94 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 50 embert állítottak elő, 44-et pedig elfogtak. Az akció során kilenc büntetőfeljelentést és 29 szabálysértési feljelentést tettek. A négy megye rendőrei 40 szórakozóhelyet és azok vendégeit is ellenőrizték.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek
Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit
Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.
2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek
NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében
Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében
2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek
BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.