Városlista
2025. december 23, kedd - Viktória

Hírek

2020. Március 04. 20:31, szerda | Belföld
Forrás: mti/Fotó: MTI/Kovács Attila

Megjelent a koronavírus Magyarországon

Megjelent a koronavírus Magyarországon

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani

- jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket - mondta.

Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót - mondta a kormányfő.

Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa szerdán kora este rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindkét elkülönített fertőzött jó állapotban van, enyhe tüneteik vannak és nem lázasak, "fizikálisan teljesen jól vannak" - ismertette.

A főorvos hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó személyeket, egyikük feleségét, illetve a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.

Szlávik János tájékoztatása szerint jelenleg folyamatban van annak vizsgálta, hogy a fertőzöttek miként kapták meg a betegséget és merre jártak Magyarországon. Ők kórházban maradnak teljes izolációban, egészen a teljes gyógyulásukig, azt pedig különböző orvosi kritériumok alapján állapítják majd meg - mondta.

Újságírói kérdésre beszámolt arról, hogy mindkét fertőzött a közelmúltban Iránban járt, ahol az iráni újévet ünnepelték a családjukkal. Egyikük saját maga jelentkezett tesztelésre, a másik érintetten pedig a jelentkező enyhe tünetek miatt végezték el a vírustesztet.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hangsúlyozta, hogy az operatív törzs tovább folytatja a lakosság tájékoztatását Facebook-oldalukon, felkészültek a telefonos zöldszámon érkező hívások fogadására, illetve az elektronikus levélben érkező kérdések megválaszolására is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld

NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld

NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.

2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld

Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén

Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.

2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld

Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz

Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.