Hírek
2012. Március 12. 14:05, hétfő |
Külföld
Forrás: OrientPress
Megint esnek a tőzsdék, de már nem a görögök miatt

Ismét gyengülnek a tőzsdék, miután a hétvégén Kína nagymértékű kereskedelmi hiányt jelentett az előző hónapról. Ezen az sem segített egyelőre, hogy a japán jen tovább gyengült és ez drágítja az exportőr cégek papírjait.
Estek a vasúti részvények Hong Kongban, mivel a hétvégén egy özönvíz szerű esőzés miatt összeomlott az egyik gyorsvasút pályája. Csökkennek a nyersanyagárak. A hétvégére még jelentősen javította a hangulatot, hogy sikeres volt a görög kötvénycsere-program, ennek kifutásával azonban új célpont és sztori után nézhetnek a befektetők.
Közben a Nemzetközi Valutaalap jóval kisebb mértékben kíván hozzájárulni a második görög mentőcsomaghoz, mint azt az első esetében tette. Az IMF vezérigazgatója arra fogja kérni az igazgatóságot, hogy 28 milliárd eurót folyósítson. Ez az összeg az Európai Unió és az IMF által közösen biztosított 130 milliárdos keret 21,5 százalékát teszi ki, míg az első csomag esetében a Nemzetközi Valutaalap még 27 százalékát adta a támogatásnak. Az IMF igazgatótanácsa egyre inkább kockázatosnak tartja a Görögországnak való kitettséget, és nem akarja veszélybe sodorni a szervezet saját pénzügyi alapjait. A testület várhatóan csütörtökön dönt az összegről.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 06. 07:49, csütörtök | Külföld
Kína szerint vámok helyett párbeszédre van szükség az Egyesült Államokkal
A kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy határozottan ellenzi az újonnan kivetett amerikai vámokat és a Peking szerint a nyomásgyakorlás helyett párbeszédre van szükség az Egyesült Államokkal.
2025. Február 06. 07:48, csütörtök | Külföld
A NATO és az amerikai hadsereg adatbázisaiba tört be egy spanyol hacker
Számos stratégiai fontosságú intézmény, köztük a NATO és az Egyesült Államok hadseregének adatbázisaiba tört be egy spanyol hacker, akinek elfogásáról szerdán számolt be a spanyol belügyminisztérium.
2025. Február 05. 07:46, szerda | Külföld
Donald Trump megszüntetette az amerikai részvételt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában és az UNESCO-ban
Donald Trump elnök rendeletet írt alá kedden az Egyesült Államok részvételének megszüntetéséről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, valamint tagságának megszüntetéséről az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében (UNE
2025. Február 05. 07:40, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet
Az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden Bejámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján, Washingtonban.