Hírek
2013. December 27. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Lecseréli a fél kormányt a török miniszterelnök

Nagyarányú kormányátalakítást hajtott végre Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerdán, azt követően, hogy három fontos minisztere lemondott egy kiterjedt megvesztegetési botrány miatt, amelyben vizsgálat indult fiaik és más, a kormányfőhöz közel álló személyek ellen.
A már lemondott gazdasági, belügy-, valamint környezetvédelmi és várostervezési miniszter mellett a kormányfő menesztette az Európai Uniós ügyek miniszterét, Egemen Bagist - akinek neve szintén felmerült a korrupciós botrányban -, és három olyan tárcavezetőt, akik indulnak a márciusban esedékes polgármester-választásokon. Törökország legnagyobb városaiban az este ezrek tüntettek Erdogan lemondását követelve.
A múlt hét végén huszonnégy ember ellen emeltek vádat és helyezték előzetes letartóztatásba őket egy vesztegetési ügyben folytatott nyomozás keretében, köztük volt a gazdasági és a belügyminiszter fia is. A miniszterelnökre is árnyékot vető korrupciós botrány középpontjában egy nagy állami bank, a Halk Bankasi áll, amelynek vezérigazgatója ellen korrupció, csalás, sikkasztás és illegális aranykereskedelem miatt emeltek vádat.
Ez az első eset, hogy ilyen méretű botrány érinti Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök közvetlen környezetét. Erdogan 2002 óta irányítja az országot egy iszlamista-konzervatív kormány élén, s a korrupcióellenes küzdelem hősének kiáltotta ki magát és pártját.
A rendőrség gazdasági bűnözés elleni igazgatóság által levezényelt nagyszabású korrupcióellenes művelet az ország vezetői számára is váratlan volt. A hatalom, amelyet súlyosan érint e botrány négy hónappal a helyhatósági választások előtt, válaszcsapásként tisztogatási kampányt indított a rendőrség soraiban. A kedd óta elbocsátott mintegy ötven tisztnek 'hatalommal való visszaélést' vetette szemére a kormányfő, arra hivatkozva, hogy nem tájékoztatták a politikai hatóságokat az ellenük folyó vizsgálatról.
Politikai elemzők egyetértenek abban, hogy az őrizetbe vételek mögött a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és Fethullah Gülen hitszónok befolyásos vallási mozgalma közötti rejtett harc áll. Mindkét tömörülés iszlamista, de éveken át tartó szoros szövetségük az utóbbi időben felbomlani látszik, ami az egymással szembeni ellenséges lépésekben nyilvánul meg. A török rendőrség és igazságszolgáltatás magas rangú tagjai között Gülen számos hívét megtalálni. A 2002 óta hatalmon lévő Erdogan sok szavazatot köszönhetett a tekintélyes hitszónoknak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből
2025. Július 06. 15:00, vasárnap | Külföld
Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, mindezt az Európai Bizottsággal zajló kereskedelmi vita közepette.
2025. Július 04. 21:48, péntek | Külföld
Áram nélkül maradt pénteken délelőtt Csehország jelentős része
Áram nélkül maradt péntek délelőtt és kora délután Csehország jelentős része - közölte az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS).
2025. Július 04. 20:15, péntek | Külföld
Illegális bevándorlás - Donald Trump: a mezőgazdaságban dolgozó migránsokkal kivételt lehet tenni a kitoloncolások alól
Donald Trump kivételt helyezett kilátásba a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében a kitoloncolások alól - az elnök ezt a szándékát Ohio államban tartott ünnepi beszédében jelezte.