Hírek
2013. Április 03. 16:56, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Kőműves Kelemen és István, a király - Két nyári bemutató Alföldi Róbert rendezésében

A Szörényi-Bródy szerzőpáros két színpadi művét is láthatja idén nyáron a közönség Alföldi Róbert rendezésében: a Kőműves Kelemen című rockballadát a budapesti RaM Colosseumban mutatják be június 14-én, az István, a király jubileumi produkciójának premierjét pedig augusztus 17-én tartják a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
Rosta Mária producer az előadásokról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Kőműves Kelemen ősbemutatója annak idején megelőzte az István, a királyét: 1981-ben tűzték műsorra először, az István, a király királydombi ősbemutatója pedig 1983-ban követte. A Kőműves Kelemen most is előfutár: ez lesz az első Alföldi Róbert rendezte Szörényi-Bródy-mű - fűzte hozzá.
Elmondta, hogy az ősbemutató 30. évfordulója alkalmából műsorra tűzött István, a király augusztus 17-én látható először a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A darabot három alkalommal játsszák el a Dóm téren, a fővárosi közönség a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a produkciót augusztus 30-án.
Alföldi Róbert kiemelte: minden igazán fontos mű esetében elengedhetetlen, hogy az adott kor újra és újra "ránézzen" saját aspektusából. Mint mondta, reméli, hogy két igazán mai előadást sikerül létrehozni. A két mű alapproblémája könnyen megfeleltethető a mai kornak, így nem kell aktualizálni ahhoz, hogy elgondolkoztassa a nézőt, és azt a fajta élményt közvetítse, mint az ősbemutatók: az egymás felé fordulást, az egyfelé tartást - vélekedett a rendező.
Alföldi Róbert elárulta, hogy szabad kezet kapott az alkotótársak kiválasztásában. Mindkét produkció dramaturgja Vörös Róbert, koreográfusa Vári Bertalan lett, és számos színészen is "osztozik" a két előadás. A Kőműves Kelemen címszerepében Stohl Andrást, a Vándor szerepében Blaskó Pétert, Annaként Radnay Csillát láthatja a közönség. Az István, a király címszerepében Feke Pál, Koppányként Stohl András, mellettük Blaskó Péter, Novák Péter, László Zsolt, Szemenyei János, Tompos Kátya, Radnay Csilla, Udvaros Dorottya, különleges vendégként pedig Varga Miklós és Nagy Feró is színpadra lép az előadásban.
A Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján született István, a király jelmezeit Nagy Fruzsina, a díszletet Menczel Róbert tervezi. Az előadásban a MÁV Szimfonikusok játszanak élőben, Kesselyák Gergely vezényletével.
Mint Rosta Mária kiemelte, az István, a királyt 860 négyzetméteres színpadon, 20 méter magas, nem historizáló díszletben, kortárs jelmezekben mutatják be, a színpadon mintegy 300-an lesznek a hatvantagú zenekarral együtt. A produkció létrehozása, a négy előadás 260 millió forintba kerül, a műről DVD készül, amelyet karácsonyra jelentetnek meg - tette hozzá.
A Sarkadi Imre befejezetlen drámájából, Ivánka Csaba átdolgozásában készült Kőműves Kelemen kisebb produkció. Júniusban 5 előadást tartanak, ősztől pedig repertoáron lesz a RaM Colosseumban - mondta Rosta Mária.
Román Sándor, a RaM Colosseum igazgatója megjegyezte, hogy a mű befogadásával új repertoár építésébe kezdenek. A színház akkor jó, ha mindig újdonságokkal, különlegességekkel áll elő, ez a darab és Alföldi Róbert rendezése ilyen kuriózum lesz - hangsúlyozta.
Bródy János a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Szörényi Leventével az utóbbi időben inkább egyetértenek a dolgokban, ha mindenben talán nem is, de a legtöbb témában igen. Abban mindenképpen, hogy ezeket a darabokat Alföldi Róbert rendezésében viszik színre, ezekkel az alkotókkal - hangsúlyozta a zeneszerző, hozzátéve, hogy a darabok bemutatásával kapcsolatos elképzelések is mindkettőjük számára rokonszenvesek és izgalmasnak ígérkeznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait