Hírek
2025. Május 10. 09:10, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Kecskesajtos kreáció lett idén a Balaton fagyija
A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja nyerte az idei, 12. Balaton Fagyija 2025 versenyt
- a Balaton közepén, egy kompon péntek délután kihirdetett eredmény szerint.
A szakértő zsűri délelőtt kóstolta végig a megmérettetésre benevezett 17 balatoni fagyizó és cukrászda 31 fagylaltkölteményét.
A rendezvény célja, hogy elismerje a fagylaltkészítők magas színvonalú munkáját, felhívja a figyelmet a helyi alapanyagokra és a kreatív ízkombinációkra, valamint tovább erősítse a Balaton gasztronómiai vonzerejét - fogalmazott Fekete Tamás, a versenyt szervező és zsűrizésben résztvevő Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke.
Kifejtette, idén is szigorú szempontok alapján értékelték a nevezett fagylaltokat, az ízvilág, az állag, a megjelenés és az innováció mind-mind fontos szerepet játszottak a végső döntésben. Azt is figyelembe vették, hogy használnak-e régiós alapanyagot a finomság elkészítéséhez - tette hozzá.
Az elmúlt évek tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy a győztes fagylalt nem csupán elismerést szerez készítőjének, de várhatóan a nyári szezon egyik legkeresettebb édességévé válik a Balaton partján. Az eddigi nyertes fagylaltozók igazi turista "zarándokhellyé" váltak - tette hozzá.
Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, a zsűri tagja a versenyt értékelve elmondta, hogy idén is nagyon erős volt a mezőny. Mint kifejtette, a többség természetes és minőségi alapanyagokból készítette el a versenymunkáját, és legtöbbször a területre jellemző helyi alapanyagokat is felhasználták. Megjegyezte, a megmérettetésre nevezők magas színvonalú szakmai munkát végeztek.
A szervezők a győztes fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így az üdülőrégió bármely cukrászdája, fagylaltozója elkészítheti
- hangzott el az eredményhirdetésen.
A versenyen három cukrászda különdíjban részesült: a balatonmáriafürdői Pingvin Fagyizó és Cukrászda Vad szerenád nevű kreációja, a balatonszemesi Margaréta Fagyizó Nem norMálna nevű kreációja és a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó Füred kincse nevű kreációja.
Éskovács Péter, a szervező BTSZ sajtófelelőse az MTI-nek elmondta, tavaly 20 ezer gombócot adtak el a nyertes fagyiból május és szeptember között. A tavalyi nyertesnek a nyári hónapon kívül 15-20 százalékkal nagyobb lett a vendégforgalma, mint az előző évben - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 14:00, szombat | Életmód
Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők
Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. Május 02. 13:00, szombat | Életmód
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat
A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában
2026. Május 01. 13:00, péntek | Életmód
OTP Ingatlanpont: az ingatlanpiacon lassul, de folytatódik az áremelkedés
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
