Hírek
2023. Március 08. 06:43, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Jövőre már emberrel a fedélzetén indul az űrbe az amerikai Hold-program rakétája

Emberrel a fedélzetén indul útnak az amerikai Hold-program, az Artemis második repülése a tervek szerint 2024-ben - hangzott el amerikai űrkutatási hivatal (NASA) keddi sajtótájékoztatóján.
A NASA programvezetője, John Honeycutt elmondta, hogy még mindig összegzik az Artemis első űrrepülésének eredményeit, de a küldetés felülmúlta a legtöbb várakozást.
Az amerikai Holdprogram űrrakétáját (Space Launch System) orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel tavaly novemberben a floridai Kennedy Űrközpontból bocsátották fel, ami után a kapszula leválva a hordozó rakétáról Hold-körüli pályára állt, majd 25 nap után december közepén a Csendes-óceánba zuhanva érte el a Földet. Az űrhajó számos kísérleti berendezést szállított, köztük magyar fejlesztésű mérőberendezést, hogy azt vizsgálja, a jármű fedélzetén milyen hatások érik majd a legénységet.
A sajtótájékoztatón Howard Hu, az Orion űrhajó-program igazgatója emlékeztetett arra, hogy a legénység nélküli, mintegy három hétig tartó repülés során az űrkapszula alig 13 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét, valamint rekordot állított fel abban a tekintetben, hogy a Holdat megkerülve minden eddiginél nagyobb távolságra került a Földtől.
Az illetékes elmondta, hogy a kísérleti útból több tanulságot is levontak már, ezek között említette, hogy az űrkapszula külső hőpajzsa a vártnál nagyobb mértékben szenesedett el, a rendkívüli, 5000 Fahrenheit fokos (2760 Celsius) hőhatás következtében.
A tapasztalatok között említette azt is, hogy az indítóállásban is a vártnál nagyobb károkat okozott a felbocsátás, illetve az indítótorony liftje is megsemmisült. A szakemberek most a hibák elhárításán dolgoznak - számolt be az űrhajó-programot vezető szakember.
Az Artemis-program az amerikai űrhivatal hosszú időn keresztül tervezett programja, ami ismét embert juttatna a Holdra, távlati célként állandó Hold-állomás megteremtése szerepel a tervek között, ami segítheti az ember eljutását a Marsra.
A NASA az Artemis 2 küldetést 2024 novemberére tervezi, amikor a rakéta orrkúpjában az Orion űrhajóval négy asztronautát vinne Hold körüli pályára, a tervek szerint 10 napos úton.
A program következő állomása az Artemis 3 során pedig ismét ember léphetne a Holdra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 21. 07:30, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nagyon rövid időn belül megköti a ritka földfémek kitermeléséről szóló megállapodást Ukrajnával
Az Egyesült Államok nagyon rövid időn belül megköti a ritka földfémek kitermeléséről szóló megállapodást Ukrajnával - közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
2025. Március 21. 07:26, péntek | Külföld
Növeli az EU a pénzügyi és katonai támogatást Ukrajna számára
Az Európai Unió és tagállamok pénzügyi és katonai támogatása Ukrajna számára növekedni fog az év folyamán a háború mihamarabbi befejezése érdekében, és előmozdítják az ország uniós integrációját
2025. Március 20. 07:59, csütörtök | Külföld
Izrael harckocsikkal bevonult a Gázai övezet középső részébe
Izrael harckocsikkal elfoglalta a Gázai övezet középső részét keresztben átszelő, úgynevezett Necarim-folyosót – jelentette szerdán az izraeli katonai rádió.
2025. Március 20. 07:56, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Fehér Ház: egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk