Hírek
2012. Szeptember 18. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Hatalmas az érdeklődés a diákhitel iránt

Jóval nagyobb volt az érdeklődés a diákhitel iránt, mint a korábbi években - mondta a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs igazgatója az InfoRádió műsorában. Imre Zita hozzátette: ennek oka lehetett az új diákhitel két konstrukciója.
Szeptember 17-ig tartott a diákhitel első igénylési szakasza. Az új konstrukció bevezetésével egyidejűleg új irodát is nyitott a szervezet, de úgy tűnik, ez sem volt elég, az utolsó napokban még egy, ideiglenes irodára szükség volt, a szervezet központi helyén bővítettek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs igazgatója.
Imre Zita hozzátette: az előző évekhez képest jóval nagyobb volt az érdeklődés most a két termék iránt, ami valószínűleg az új konstrukció, a diákhitel 2-nek köszönhető, igaz, közrejátszhatott a tanévkezdés is.
A meglévő, már ismert diákhitel mellett a most meghirdetett új konstrukció sokak érdeklődését felkeltette, ugyanis rendkívül alacsony, mindössze 2 százalékos hitelkamattal lehet felvenni, felhasználása ugyanakkor kötött, mivel azt csakis tandíjra lehet költeni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák