Hírek
2021. Május 15. 18:08, szombat |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Győrfi Pál családjával a Cserkeszőlői Fürdőben járt – VIDEÓ+FOTÓK
Az első szabadabb hétvégét a Győrfi család Cserkeszőlőn töltötte a Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központban.
Varga Attila, polgármester úr meghívására még a nagy vendégroham előtt tesztelhették le a komplexumot, ahol egy mozgalmas hétvégét töltöttek.
„Érkezésünkkor lelkesen bemutattuk a védettségi igazolványunkat, hiszen ez most feltétele annak, hogy szállodába vagy fürdő léphessünk – kezdi az Országos Mentőszolgálat szóvivője – szállásunk egy tündéri kis faház volt, amit a gyerekeim rögtön megszerettek. A házikó elfoglalása után kíváncsian vettük az irányt a gyógyászati részleg felé.”
Pali vállalkozott arra, hogy -200 fokra lehűtött krioszaunába tegye próbára a szervezetét, Adrienn pedig a galvánkádat próbálta ki masszázs után.
„Még sosem voltam ennyire hidegben, nagyon érdekes élmény volt – folytatja Pali – alig egy percet álltam ebben a kabinban és éreztem, ahogy a szervezetem reagál rá, utána a tangentor már igazi felüdülés volt” - mosolyog.
A Győrfi gyermekek nagy örömére 19 medence áll rendelkezésre a Cserkeszőlői Fürdőben, melyek közül először a külső majd a belső családi medencékben csobbantak szüleikkel.
„Mindez, amit mi most egy hétvégébe sűrítettünk, akár több hetes programot is jelenthet annak, aki idelátogat. Mi is megfogadtuk, hogy visszatérünk, hiszen a fürdő és gyógyászati központ egy olyan településen, Cserkeszőlőn van, ami maga is rengeteg látnivalót, érdekességet tartogat.” – összegez Győrfi Pál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
