Városlista
2024. február 22, csütörtök - Gerzson

Hírek

2021. Augusztus 17. 10:35, kedd | PR

Fizessük a szállásunk SZÉP Kártyával

Fizessük a szállásunk SZÉP Kártyával

Bár a koronavírus miatt számos szállás zárva tartott, mára már enyhültek a korlátozó intézkedések annyira, hogy bátran foglalhatunk szállást és indulhatunk kirándulni, nyaralni, akár védettségi igazolvány nélkül is.

A SZÉP kártyákat is kihasználhatjuk már, hiszen sokan ezzel a lehetőséggel kapnak bérkiegészítést a fizetésük mellé. A járvány idején sokan nem merték a szállás alszámlára kérni a béren kívüli juttatásukat, mivel nem tudhatták, mikor tudják majd korlátozás nélkül felhasználni.

Sokan persze számítottak rá, hogy nyárra már enyhülnek az intézkedések, előrelátóan a szállás alszámlára is kis tettek összegeket. Sok szép hely van az országba, ahova jelenleg is utazhatunk, Várpalota például egy remek hely a nyaralás eltöltésére, ha már itt pihenünk érdemes megnézni a Thury Várat is. Maga a város is érdekes és izgalmas, de a Balaton közelsége is vonzó lehet a városba érkezőknek, ahogyan az is hogy Veszprém, Székesfehérvár vagy egy bakonyi hátizsákos túra is 30 km-es távolságon belül van. Várpalotán is számos helyen fizethetünk SZÉP kártyával, vendéglátóhelyeken és szállásokon egyaránt.

Apartmanokban is felfogadják a SZÉP kártyát?

A legtöbb szálloda és hotel elfogadja már a SZÉP kártyát, de az apartmanok esetében ez nem teljesen egyértelmű. Akadnak apartmanok, melyek még mindig csak a készpénzt, esetleg a bankkártyás fizetést fogadják el, de a SZÉP kártyát nem, és persze vannak olyan apartmanok, ahol minden típusú SZÉP kártyával fizethetünk, sőt, akármelyik alszámláról megtehetjük ezt. A Pe-Ki Lux Apartman Várpalota például ilyen. Ha tehát Várpalotára tervezzük az éves nyaralást vagy akár egy rövidebb kirándulást és SZÉP kártyával szeretnénk fizetni, akkor a Pe-Ki Lux Apartman Várpalotát érdemes számításba venni.

A Pe-Ki Lux Apartman Várpalota akár hosszabb nyaralásra is alkalmas, mivel egy teljesen felszerelt konyha, komfortos háló és mosógéppel ellátott fürdő várja az ide érkezőket. Érdemes is hosszabb távra tervezni, hiszen a város és a környék is számos látnivalót tartogat a számunkra, legyen szó idősebbekről, párokról vagy kisgyermekes családokról.

lepesmagazin.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Február 13. 14:59, kedd | PR

K&H: iskolapadba ülhetnek a bankárok

a mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankszférát

2024. Február 13. 14:48, kedd | PR

K&H: több mint 90 ezer gyerek mérte össze pénzügyi tudását

minden korábbinál népszerűbb a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő

2024. Február 05. 14:57, hétfő | PR

Tarolt a rezsi és az agrár CO2 kalkulátor

A legjobb ökoszisztéma építő & fenntarthatósági cégek közé választották a K&H-t

2024. Február 05. 14:48, hétfő | PR

1000 jó embert keres a 10 millió Fa Alapítvány

1000 embert keresünk, aki fogadalmat tesz, hogy az újév minden hónapjában nem több, mindösszesen 1000 Ft-al rendszeresen hozzájárul a 10 millió Fa Közösség céljához – írja honlapján az alapítvány.