Hírek
2013. Április 10. 14:32, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Fidesz: a kisebb településeknek újabb dohányboltpályázatot írnak ki
Ahogyan az tervbe volt véve, nyáron nyitnak a nemzeti dohányboltok, a kisebb településeknek pedig újabb pályázatot fog kiírni a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. - közölte a Fidesz-frakció a szocialisták szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.
Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy úgy tűnik, csaknem 1500 településen nem lehet majd cigarettát kapni, ami a feketekereskedelem növekedését és az állami adóbevételek csökkenését okozza majd.
A Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében erre válaszul azt írta: ahogyan Európa sok más helyén, úgy - a gyermekek és fiatalkorúak védelmében - Magyarországon is állami kontroll alatt fognak működni a dohányboltok. Ezért a korábbinál kevesebb helyen, de országszerte elérhetően és az állam által felügyelt módon lehet majd cigarettát árusítani.
Nemzeti dohányboltok öt-hatezer árusító helyen fognak működni, az első sikeres pályázók pedig már a nyári hónapoktól megkezdhetik az árusítást - közölte a kormánypárti képviselőcsoport, hozzátéve, hogy a beérkezett csaknem 16 ezer pályázatról április 23-áig születik döntés. Megjegyezték azt is, hogy az ország több területén négy-ötszörös túljelentkezés volt.
Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. már jelezte: további pályázatot ír ki azoknak a kisebb településeknek, amelyekről eddig nem jelentkeztek, bár nagy részükben eddig sem volt dohányárusítás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
