Hírek
2013. December 23. 05:00, hétfő |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ferenc pápa ünnepi programja

Ferenc pápa elődeihez hasonlóan személyesen vezeti a karácsonyi ünnepek vatikáni szertartásait. Ferenc pápa december 24-én este fél tíztől mutat be szentmisét a Szent Péter bazilikában. December 25-én délben a Szent Péter bazilika lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, amely után Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. A márciusban megválasztott pápa első római karácsonyán azonban meglepetések is várhatók.
Advent vasárnapjain egyre nagyobb tömeg hallgatta Ferenc pápát a Szent Péter téren, zarándokok, valamint olasz és külföldi turisták egyaránt. Az argentínai születésű pápa első vatikáni karácsonyán rendkívüli részvétel várható. A Corriere della Sera olasz napilapnak a héten közölt felmérése szerint a Dél-Amerikából Rómába érkezők aránya március óta húsz százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, és közülük a legtöbben eddig decemberben jöttek. A tömeget a karácsonyra jósolt rossz idő sem térítheti el: advent harmadik vasárnapján a zsúfolásig megtelt Szent Péter téren zuhogó esőben hallgatták Ferenc pápát.
A VaticanInsider hírportál úgy vélte, Ferenc pápa nem szakít a hagyománnyal és elődei 'klasszikus' karácsonyi programját követi. Ennek ellenére nem kizárt a meglepetés: Ferenc pápa már a megválasztását követő húsvétkor is félretette előre megírt beszédét és rögtönzött. Elhagyta a világ népeinek köszöntését is, melyet II. János Pál és XVI. Benedek is több mint hatvan nyelven mondott el minden húsvétkor és karácsonykor.
Szenteste a pápai misét és Ferenc pápa másnapi beszédét és áldását a világ számos rádiója, televíziója és internetes oldala egyenesben közvetíti, közöttük a magyar közszolgálati média is.
A hagyomány szerint a pápák karácsonyi beszédének központi témája a béke.
Az esetleges tartalmat találgatva a Civilta Cattolica olasz jezsuita
folyóirat karácsonyi száma Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i érsek múltbéli karácsonyi beszédeit közölte, amelyekben az újság szerint a későbbi Ferenc pápa a 'valóban létező, autentikus és kivétel nélkül mindenki által elérhető' karácsonyi örömöt hirdette.
Andrea Tornielli, a La Stampa olasz napilap Vatikánnal foglalkozó újságírója a blogján (2.andreatornielli.it) Bergoglio 2004. december 24-i homíliáját idézte, amelyben majdnem tíz évvel pápává választása előtt már mostani egyházi programja témáiról beszélt.
'A Karácsony számomra remény és gyengédség...' - hangoztatta Ferenc pápa a La Stampának idén december közepén.
December 31-én Ferenc pápa délután öt órakor a Szent Péter bazilikában mutat be év végi misét. Január elsején délelőtt tíz órakor pontifikálja az újévi misét. Az egyház az év első napján tartja meg a 47. Béke Világnapját. A pápának az erre írt Testvériség, a béke alapja és útja című üzenetét a Vatikán december 12-én mutatta be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből
2025. Július 06. 15:00, vasárnap | Külföld
Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, mindezt az Európai Bizottsággal zajló kereskedelmi vita közepette.
2025. Július 04. 21:48, péntek | Külföld
Áram nélkül maradt pénteken délelőtt Csehország jelentős része
Áram nélkül maradt péntek délelőtt és kora délután Csehország jelentős része - közölte az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS).
2025. Július 04. 20:15, péntek | Külföld
Illegális bevándorlás - Donald Trump: a mezőgazdaságban dolgozó migránsokkal kivételt lehet tenni a kitoloncolások alól
Donald Trump kivételt helyezett kilátásba a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében a kitoloncolások alól - az elnök ezt a szándékát Ohio államban tartott ünnepi beszédében jelezte.