Hírek
2022. Március 21. 09:01, hétfő |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Ferenc pápa szentségtörőnek nevezte az ukrajnai háborút

Embertelen kegyetlenségnek és az emberi élet szentsége elleni támadásnak nevezte a civil lakosság ukrajnai szenvedését Ferenc pápa beszédében, amelyet a Szent Péter téren mondott el vasárnap.
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott szavaiban hosszan beszélt az ukrajnai háborúról, mindenekelőtt fájdalmát fejezve ki az "erőszakos agresszió" folytatódása miatt.
A katolikus egyházfő "értelem nélküli öldöklésről, naponta ismétlődő rombolásról és atrocitásról" beszélt, amire "nincsen semmilyen igazolás".
A pápa a nemzetközi közösség összes szereplőjének cselekvését kérte a "visszataszító" háború leállítása érdekében. Megjegyezte, "rakéták és bombák hullanak civilekre: idősekre, gyerekekre, várandós nőkre". Megemlékezett a menekülésre kényszerülő több millió ukránról, valamint azokról, akiknek "lehetőségük sincsen a menekülésre (..) és a bombák alatt maradnak meghalni segítség és védelem nélkül még az óvóhelyeken is".
Ferenc pápa embertelen és szentségtörő kegyetlenségről beszélt, amely az emberi élet szentségét sérti meg. Elmondta, hogy szombaton a Vatikánhoz közeli Gyermek Jézus római gyermekkórházba látogatott, ahol a háborúban megsebesült gyerekekkel találkozott.
A pápa azt mondta, egyedül az nyújt számára vigaszt, hogy a bombák alatt szenvedő lakosság mellett maradtak pásztoraik, katolikus papok és szerzetesnők, akikkel telefonon tartja a kapcsolatot.
"Legyünk közel a mártír (ukrán) néphez konkrét elkötelezettséggel" - kérte Ferenc pápa, aki szerint el kell kerülni a veszélyt, hogy "hozzászokjunk a háborúhoz és az erőszakhoz", amiként nem szabad "belefáradni" a befogadásba sem.
Kiemelten a gyerekek és nők védelmét szorgalmazta, elkerülendő hogy társadalmainkban "keselyűk" karmaiba kerüljenek.
A pápa emlékeztetett, hogy március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Oroszországot és Ukrajnát felajánlja Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A vatikáni Szent Péter bazilikában tartott pápai szertartással egy időben Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás Fatimában ugyanezt a felajánlást végzi el a pápa küldötteként.
Ferenc pápa vasárnapi beszédét a vatikáni biztonsági szolgálat adatai szerint harmincezren hallgatták a Szent Péter téren és környékén, ami a legmagasabb számnak számít a koronavírus-járvány 2020 februári kezdete óta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok