Hírek
2016. Július 28. 07:41, csütörtök |
Külföld
Forrás: Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa: a világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború

A világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború - hangsúlyozta Ferenc pápa, akit a lengyel közszolgálati televízió tudósítója idézett, miután szerda délután a pápai gép leszállt a krakkói Balice-repülőtéren.
A tudósító szerint - aki azoknak az újságíróknak az egyike volt, akik a repülőgépen kísérték a pápát lengyelországi zarándoklatra - a szentatya fájdalmát fejezte ki az utóbbi időben egyre gyakrabban ismétlődő európai támadások miatt, külön is említve a keddi normandiai késelés áldozatául esett lelkész tragikus esetét.
"A világ háborúban áll, mivel elvesztette a békét" - mondta a katolikus egyházfő még a gép fedélzetén az őt kísérő újságíróknak, így a lengyel tévétudósítónak is. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem vallások közötti háborúról van szó, hanem az érdekek érvényesítéséért, a pénzszerzésért és az anyagi eszközök birtoklásáért folytatott háborúról. Minden vallás a békét óhajtja, mások azok, akik háborút akarnak.
Ferenc pápa megismételte azt a korábban már többször - többek között az idei januári békevilágnapi üzenetében is - hangoztatott fejtegetését, miszerint immár egyfajta harmadik világháború zajlik, csak éppen "darabokban". Ezzel arra utalt, hogy a terrorista cselekmények és ezek tragikus következményei, a helyi háborúk, az emberrablások, a személyek etnikai vagy vallási okból történő üldözése most már kiterjed a világ minden részére.
A tévétudósító szerint a katolikus egyházfő azt a véleményét is megosztotta az újságírókkal, hogy a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra (IVT) érkező fiatalok "reményt adnak" a világnak. "Olyan dolgokat mondanak nekünk, amelyek örömöt és békét hoznak számunkra" - tette hozzá.
Ferenc pápa ötnapos lengyelországi zarándoklatának fő célja a kedden megnyitott, vasárnapig tartó IVT-n való részvétel. Az IVT a katolikus egyházfő által meghirdetett Irgalmasság Szentévébe illeszkedik. A programsorozat hétvégi csúcseseményeire - a Krakkó melletti Brzegiben létesített, Irgalmasság Kampuszának elnevezett mezőn szombaton kezdődő éjjeli virrasztásra és a vasárnapi szabadtéri pápai szentmisére - mintegy másfél millió résztvevőt várnak. Az ITV-t szigorú biztonsági intézkedések kísérik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok