Városlista
2022. május 29, vasárnap - Magdolna

Hírek

2021. December 26. 06:00, vasárnap | Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti

Ferenc pápa a pandémia okozta társadalmi és politikai válságban a párbeszéd útját jelölte meg megoldásként

Ferenc pápa a pandémia okozta társadalmi és politikai válságban a párbeszéd útját jelölte meg megoldásként

Az eső ellenére mintegy húszezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet,

egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában.

A számadatot a vatikáni sajtóközpont közölte.

Rómaiak és turisták esernyővel a kezükben hallgatták Ferenc pápát, aki 2020 húsvétja óta most először mondta el ünnepi beszédét ismét a hagyományos helyszínről, vagyis a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról. A tavalyi zárlattal ellentétben idén nyitva volt a Szent Péter tér is, a jelenlevőkre egyedül a maszkkötelezettség vonatkozott.

Ferenc pápa karácsonyi üzenete központjába a pandémia okozta globális társadalmi, gazdasági és politikai válsághelyzetet helyezte.

Kijelentette, a járvány nehéz próbára tette a társadalmi kapcsolattartást: megerősítette a bezárkózási hajlamot, a "magamtól megoldom" választását, így az emberek lemondanak a világba való kilépésről, a többiekkel való találkozásról, a közös cselekvésről - mondta a pápa.

Úgy vélte, nemzetközi szinten is fennáll a veszély, hogy " összetett válsághelyzetekben a rövidebb kitérőre esik a választás a párbeszéd hosszabb útja helyett, pedig az az egyedüli, mely megosztott és tartós megoldáshoz vezet".

Megjegyezte, hogy a világ számos részén "véget nem érőnek tűnő" konfliktusok, "hatalmas tragédiák" zajlanak teljes hallgatástól és figyelmetlenségtől övezve: "nem halljuk meg oly sok fivérünk és nővérünk fájdalmát és elkeseredését".

Karácsonyi beszédében szokás szerint felsorolta a világ konfliktusok dúlta térségeit, az első helyen a több mint tíz éve háború dúlta Szíriát említve. Irakot nevezte meg, amely nehezen tud talpra állni az országot sújtó hosszú háborús időszak után. Jemen gyermekeinek kiáltását idézte, megemlítette - az egyházfő szerint - precedens nélküli válságban élő Libanont.

Kiemelte az izraeliek és palesztinok közötti "folyamatos feszültséget, mely megoldás nélkül húzódik, egyre súlyosabb társadalmi és politikai következményekkel".

Ferenc pápa azt kérte, ne feledkezzünk meg Jézus szülővárosáról, Betlehemről, mivel a város nehéz időket él a pandémia okozta gazdasági válságban, mely megakadályozza, hogy a zarándokok eljussanak a Szentföldre.

Párbeszédet szorgalmazott a Közel-Keleten, támaszt azoknak, akik a hazájukból menekülőknek humanitárius segítséget nyújtanak, vigaszt kért a negyven éve tartó konfliktusok miatt országa elhagyására kényszerített afgán népnek.

A politikusokat a "feszültségektől és ellentmondásoktól felborult" társadalom békítésére szólította fel. Említette Mianmart, ahol - hangsúlyozta - az intolerancia és az erőszak nem ritkán a keresztény közösséget veszi célba. Fényességet és támaszt kért azok számára, akik "ellenszélben is" párbeszédet szorgalmaznak Ukrajnában a "rákként szétágazó" konfliktus terjedése helyett.

Megbékélést sürgetett Etiópiában, a terrorizmus sújtotta Száhel-övezetben, a politikai megosztottságtól, munkanélküliségtől és gazdasági egyenlőtlenségtől sújtott észak-afrikai országokban, a belső konfliktusoktól szenvedő Szudánban és Dél-Szudánban, ahova 2022-ben akar elutazni.

Szolidaritást, békés együttélést, a jogok és kultúrák kölcsönös tiszteletét és elismerését kérte az amerikai kontinensen.

Vigaszt kért a pandémiában még inkább erőszak áldozataivá váló nőknek, reményt a gyerekeknek és a visszaélések miatt szenvedő fiataloknak. Vigaszt a magányos időseknek. Békességet és egységet a családoknak, amelyeket a nevelés és a társadalom alapkövének nevezett.

A pápa egészséget kért a betegeknek, a legmegfelelőbb megoldás megtalálását sürgette a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben, ellátást és vakcinát a rászoruló népeknek, elismerést mindazoknak, akik családtagjaikat, a betegeket, a gyengébbeket gondozzák.

Minél előbbi hazatérést kért a mostani konfliktusok háborús foglyai számára és azoknak, akik politikai okokból vannak börtönben.

"Ne maradjunk közömbösek a migránsok, az elvándorlók és menekültek drámájával szemben, akik azt kérik, ne forduljunk el tőlük, ne tagadjuk meg a mindannyiunkban közös emberséget, vállaljuk magunkra élettörténeteiket"- jelentette ki Ferenc pápa.

A pápa a Föld védelmét és olyan megállapodásokat sürgetett, melyek a következő generációk számára biztosítják, hogy az életet tiszteletben tartó környezetben élhessenek.

Ezek érdekelhetnek még

2022. Május 29. 11:01, vasárnap | Külföld

A fertőzöttek száma 528,7 millió, a halálos áldozatoké 6,287 millió a világon

A világon 528 716 965 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 287 232 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai alapján.

2022. Május 28. 16:06, szombat | Külföld

Az idén először egymillió alatt a koronavírus-fertőzöttek száma Angliában

Az idén először egymillió alá csökkent a koronavírus-fertőzöttek száma Angliában a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett legfrissebb becslése szerint.

2022. Május 28. 09:02, szombat | Külföld

Először térképezték fel a pompeji vulkánkitörés egy áldozatának teljes génkészletét

Először térképezték fel a Vezúv Kr.u. 79-es pusztító kitörése miatt meghalt pompeji áldozat teljes örökletes genetikai információját.

2022. Május 27. 17:03, péntek | Külföld

Szívinfarktus miatt meghalt az uvaldei lövöldözésben megölt egyik tanárnő férje

Szívinfarktust kapott és meghalt a Texas állambeli Uvalde városának általános iskolájában történt lövöldözésben megölt egyik tanárnő férje