Hírek
2021. Július 07. 14:01, szerda |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Egy fa tövébe ásta el a lopott pénzt az 52 éves tolvajnő
A szentendrei rendőrök 30 percen beül elszámoltatták azt az 52 éves nőt, aki a gyanú szerint egy fa tövébe ásta el korábban ellopott zsákmányát.
Egy diósdi férfi tett feljelentést a Szentendrei Rendőrkapitányságon július 2-án délután. Elmondta, hogy helyi vendéglőjében időzött, amikor egy korábbi alkalmazottja kéredzkedett be az éttermébe, a mosdót szerette volna használni. Az 52 éves asszony dolga végeztével megállt a kasszánál, a már jól ismert pult fiókját kihúzta, majd magához vette az abban lévő több mint egymillió forintot és kisétált az étteremből – közölte a rendőrség.
A helyi zsaruk a bejelentést követő 30 percen belül már a kapitányság épületében vonták kérdőre a tahitótfalui K. Tibornét. A nő gyanúsítotti kihallgatásán panasszal nem élt, részletesen vallott a rendőröknek. Tettére a magyarázata mindössze annyi volt, hogy nem lopni tért be a vendéglőbe, a szándék csak ott, a helyszínen alakult ki benne.
A kihallgatását végző rendőrnek azt is elárulta, hogy a pénz egy részét a közeli erdőben, egy fa tövéhez rejtette, a többit pedig hazavitte. A nyomozók felkutatták a helyszínt és kiásták a több százezer forintot, a nő lakásában megtalálták a maradék összeget és hiánytalanul visszaadták jogos tulajdonosának.
A nő ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
