Hírek
2013. Április 17. 16:56, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Egy család négy tagját ítélték el egy vasúti ellenőr bántalmazásáért
Egy család négy tagját ítélte el szerdán nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság azért, mert 2010-ben bántalmaztak egy velük szemben intézkedő vasúti ellenőrt - közölte Tatár Tímea törvényszéki sajtószóvivő az MTI-vel.
A vád szerint 2010 júliusában a házaspár és három gyermekük Hajdúhadházon szállt fel a személyvonatra. Kedvezményes jegyet váltottak, de az ellenőr kérésére erre jogosító igazolványt nem tudtak felmutatni. Az ellenőr kérése ellenére nem szálltak le a vonatról, az ellenőrt körbeállták, a ruháját rángatták, és az asszony az arcát is megütötte. A kalauz rendőrt hívott, ők előállították a családot.
A bíróság a két felnőttet és a két fiatalkorú gyermeket társtettesként, csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint könnyű testi sértés miatt ítélte el, a szülőket kiskorú veszélyeztetése miatt is elmarasztalták.
Habel Györgyi bíró az elsőrendű vádlott apát egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte, mivel egy korábbi büntetésének próbaideje alatt állt a cselekmény elkövetésekor.
A másodrendű vádlott anyát egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, míg fiatalkorú gyermekeiknek 210, illetve 180 óra közérdekű munkát kell elvégezniük.
A Debreceni Járásbíróság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy elszaporodtak azok a bűncselekmények, amelyeknek elszenvedői közfeladatot ellátó személyek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.
