Városlista
2024. március 4, hétfő - Kázmér

Hírek

2023. November 28. 06:00, kedd | Életmód
Forrás: MTI

Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film

Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film

A 19. századi orvos, Semmelweis Ignác, \"az anyák megmentője\" történetét feldolgozó, Koltai Lajos rendezésében készült alkotás főszerepeit Vecsei H. Miklós és Nagy Katica játssza.

Az 1847-ben játszódó film megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, egy korabeli kórház életét, valamint az osztrák és magyar orvosok közötti ellentéteket is.

Lajos Tamás producer a film hétfői budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: mintegy két évvel ezelőtt egy barátja, Vida József vetette fel az ötletet, hogy készítsenek filmet Semmelweis életéről. Mint mondta, személyes szál is fűzte a történethez, mert nagyapja orvos volt a pécsi szülészeti klinikán, ahol gyerekként sok időt töltött.

Az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: olyan élettörténetről, felfedezéstörténetről van szó, amely filmre kívánkozik és méltó megörökítésért kiált. Mint mondta, az Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatása méltó körülményeket biztosított a filmnek, a stáb számára minden lehetőség adott volt.

Kitért arra, hogy a forgatókönyvírás és a forgatás során is szakértők kísérték figyelemmel a munkát, hogy minden hiteles legyen szakmailag. A forgatás tavaly nyáron indult, 55 napig tartott és hosszú utómunka követte.

Koltai Lajos rendező-operatőrről, aki a Sorstalanság és az Este után rendezte meg a Semmelweis című filmet, Lajos Tamás elmondta: a maximalizmusából semmit nem engedett, a forgatás szeretetteljes hangulatban, konfliktusok nélkül zajlott, empátiával a színészek és a stáb felé.

"Önmagában azt, hogy ez a film elkészülhetett, nagyon nagy sikernek érzem és büszke vagyok rá" - fogalmazott Lajos Tamás.

Mint mondta, eddig jó visszajelzéseket kaptak. Kiemelte, hogy egy gimnáziumi tanároknak szervezett vetítés nyomán már több mint 3000 diák jelezte, hogy meg szeretné nézni a filmet.

Hozzátette: nemzetközi streaming szolgáltatók licitálnak a filmre. Minden alap és remény megvan arra, hogy sikeres film lesz - fogalmazott.

Vecsei H. Miklós és Nagy Katica is arról beszélt, hogy már a szerepre való kiválasztásuk folyamata is pozitív élmény volt, találkozások és beszélgetések közepette zajlott. Jó indulás volt ahhoz, hogy megismerjék egymást és együtt tudjanak dolgozni.

Nagy Katica elmondta: voltak nehéz pillanatok a forgatás során, hiszen ha az ember a történetben lévő helyzeteket átengedi magán, akkor az nagyon meg tudja viselni, de a rendezőtől sok szeretetet, támogatást kaptak, ami energiát adott a ehhez.

Mint elhangzott, a szerelmi szál fikciós, amelyben a fő szervezőerő az volt, hogy történhetett volna így is.

Nagy Katica elmondta: a fiktív szál azért volt fontos, hogy a történet szerethető, befogadható legyen.

Vecsei H. Miklós is arról beszélt, hogy a történet számára is nagyon megviselő, de a forgatás időszakában a karakter fontosabbá válik, mint ő maga. Felidézte: amikor a kulcsjelenetet forgatták, egész nap azt vették fel, mert a rendező nem akart benne vágni. Elmondta: már mindenki nagyon fáradt volt, végül a 21. felvétel került a filmbe. "Ez egy olyan történet, amiért az utolsó utáni másodpercet is meg kell csinálni" - fogalmazott a színész.

A film munkacíme A láthatatlan gyilkos volt - mondta a színész, hozzátéve: először egy krimibe képzelte magát, egy olyan szerepbe, akinek a gyilkost kell megtalálnia. Szerencsére hamar jöttek a szülőszobai jelenetek, ahol babákkal és az anyukáikkal forgattak, és ekkor megértette: nem arról van szó, hogy egy végzetes kórt keres, hanem őket szeretné megmenteni. A szerepe arról szól, hogy valaki elveszíti azokat, akik a legfontosabbak számára - mondta.

Kiemelte: Koltai Lajost a forgatás alatt csak a film érdekelte, semmi más. Csak az érdekelte, hogy a következő jelenet hogyan fog megszületni.

Koltai Lajos jelen volt a vetítésen, de az utolsó pillanatban kisebb baleset érte, ezért nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón. Korábban elmondta: "Semmelweis Ignác doktor az az ember, aki megtalálta a saját ösvényét, és járni is tudott rajta. Minden kellemetlen tulajdonsága dacára következetesen képviselt valamit, akkor is, ha folyton akadályokba ütközött. Mániákus elhivatottsága filmvászonra kívánkozott. Kevés a követendő példa a világban, de ez biztosan az" - mondta korábban filmje főhőséről.

A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült. A 127 perces életrajzi dráma forgatókönyvírója Maruszki Balázs és Kormos Anett, dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi. Az operatőr Nagy András, a zene Pacsay Attila munkája, a vágó Kovács Zoltán. A film producere Lajos Tamás és Vida József.

A filmben fontos szerepet kapott többek között Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla.

Címkék: film, Semmelweis

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 02. 12:02, szombat | Életmód

ESET: virtuális emberrablással próbálnak pénzt szerzeni a kiberbűnözők

A mesterséges intelligencia (AI) hangklónozási technológiájával ma már virtuális emberrablást is el tudnak követni az internetes csalók:

2024. Március 02. 11:58, szombat | Életmód

Üdüléssel támogatja a sérült gyermeket nevelő egyszülős családokat az Egyszülős Központ

Üdüléssel támogatja a sérült gyermeket nevelő egyszülős családokat az Egyszülős Központ, mivel ezeknek a szülőknek legfőképpen a feltöltődés, a kikapcsolódás lehetősége hiányzik az életükből

2024. Március 01. 15:27, péntek | Életmód

Nébih: 21 csokoládéízű fehérjepor közül 20 termék nem felelt meg a jelölési előírásoknak

Nem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak 21 csokoládéízű fehérjepor közül 20 termék, probléma akadt még többek között a fehérje-, aminosav- és édesítőszer-tartalommal, valamint a weboldalakon szereplő jelölésekkel i

2024. Március 01. 08:26, péntek | Életmód

Vasárnaptól tartós élelmiszert gyűjtenek a katolikus templomokban

Vasárnap kezdődik és jövő vasárnapig tart a Katolikus Karitász nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtése a katolikus templomokban.