Hírek
2022. December 20. 17:36, kedd |
Kék hírek
Forrás: Rendőrség
Bűnszervezetet számolt fel a TEK Pápán

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytat nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A büntetőeljárás adatai alapján Pápán egy család úgy jutott jövedelemhez, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szervezett be különböző fizikai munkák elvégzésére - áll a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság tájékoztatásában.
Az ügyben beszerzett információk alapján a nyomozók megállapították, hogy a család tagjai – a 63 éves nagyapa, a 41 éves lánya és 37 éves férje, valamint a 19 éves unoka - több éve abból élt, hogy perifériára szorult embereket kihasználtak, őket munkára kényszerítettek. A gyanúsítottak a beszervezések alkalmával fizetést, komfortos szállást, napi háromszori étkezést ígértek a rászorulóknak, azonban később ezekből szinte semmit nem teljesítettek. A dolgoztatott embereknek fizetést nem adtak és embertelen körülmények között szállásolták el őket.
Az így kihasznált embereket személyi szabadságukban korlátozták, ideiglenes – a gyanúsítottak által biztosított – lakhelyüket egyáltalán nem, vagy csak engedéllyel hagyhatták el.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai - a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói felkérésére - 2022. december 20-án összehangolt akcióban lakóhelyükön elfogták a 41 éves nőt, illetve a 19, a 37 és a 63 éves férfiakat. Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást. A nyomozati cselekmények végrehajtása jelenleg is folyamatban van.
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 30. 08:16, csütörtök | Kék hírek
Amerikai katonának adta ki magát, több alkalommal is utalt neki pénzt a magyarországi nő
A balatonalmádi sértett megismerkedett egy magát amerikai katonának valló személlyel az egyik közösségi portálon.
2023. November 29. 17:27, szerda | Kék hírek
Elítélték a tanárt, aki kiskorúval folytatott szerelmi viszonyt
Nem jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a tanárt, aki iskolája kiskorú diákjával folytatott szerelmi viszonyt
2023. November 24. 10:15, péntek | Kék hírek
Másfél év alatt 171 millió forintot szerzett idős áldozatától a csaló
Különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás és gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy idős, beteg embert kihasználó 52 éves férfi ellen.
2023. November 24. 06:00, péntek | Kék hírek
Tényleges életfogytiglanra ítélték az apát, aki álmukban végzett lányaival Aszódon
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszék a férfit, aki a hozzá kapcsolattartásra érkező két lányát álmukban megölte Aszódon - közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.