Hírek
2012. Január 30. 08:06, hétfő |
Bulvár
Forrás: Stop.hu/Új Ász
Bombaként robban: Alekosz kifecsegte a TV2 nagy titkát

Nagy Alekosz neve hazánkban egyedülálló módon forrt össze a valóságshow-k világával. Egy éven belül megfordult a két legnagyobb kereskedelmi csatorna műsorában is, és az egyiket sikerült is megnyernie.
A görög származású szexkiborg maga is ezt a műfajt tartja fő profiljának, és tervei szerint hamarosan vissza is tér a kaptafához.
Alekosz saját bevallása szerint azóta éli realityként az életét, amióta először beszélt a legnagyobb kereskedelmi csatorna szerkesztőjével a VV4-be történt jelentkezése után. Akkor és ott felvette a szerepét, és a mai napig sem vált meg tőle.
- Én ezekre a showműsorokra születtem, és szerves részévé váltak az életemnek. Egyszerűen akkor érzem jól magam, amikor működik a kamera. Ami most van körülöttem képernyős tekintetben, az csak a vihar előtti csend. Ugyanakkor már folynak a visszatérésem előkészületei. Az új show-ról csak nagyon keveset tudok elárulni, igazából főként annyit, hogy lesz. Az egész főként a kommunikációra helyezi majd a hangsúlyt, és a téma jelentős szakértőinek közreműködésével készül majd - árulta el az Új Ásznak az utóbbi évek legnagyobb csatornaváltási botrányát generáló híresség, aki korántsem tétlenkedéssel tölti mindennapjait.
- A nagy váltás után kell egy kis idő, amíg beilleszkedem az új környezetembe és megtalálom a számomra kikövezett utat, de jól haladunk és biztos vagyok abban, hogy nagy dolgok vannak születőben - fűzte hozzá a görög.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár
Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét
2025. Szeptember 07. 08:44, vasárnap | Bulvár
A legígéretesebb fiatal színésznek járó díjat nyerte el Velencében Enyedi Ildikó filmjének szereplője
A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.
2025. Szeptember 06. 09:10, szombat | Bulvár
Négy díjat nyert Velencében Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát
A világpremierje napján, pénteken egyből négy díjat Enyedi Ildikó filmje, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Csendes barát a 82. Velencei Filmfesztiválon - közölte a filmintézet pénteken az MTI-vel.
2025. Szeptember 04. 07:49, csütörtök | Bulvár
A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta
A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szerdán Budapesten.