Hírek
2017. Január 06. 07:39, péntek |
Sport
Forrás: mti - fotó:dakar.hu
Africa Race - Szalayék egy helyet javítottak összetettben

A Szalay-Bunkoczi kettős a kilencedik idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race terepraliverseny csütörtöki, negyedik szakaszát, az összetettben pedig egyet előrelépve a 12. helyen áll.
Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint ezúttal a teljes táv szelektív szakasznak számított, aminek Szalay kimondottan örült.
"Szeretjük az olyan napokat, amikor a táborból rajtolunk, és oda is érkezünk meg, mert a hosszú összekötőszakaszok fárasztóak, és nincs semmi hasznuk" - mondta a pilóta.
A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kamionos kettős szerda éjszaka közúton elérte a tábort, ám mivel olyan mennyiségű laprugót senkitől sem tudott kölcsönkérni vagy vásárolni, amennyi szerdán eltörött a járművében, nem volt esélye versenykörülmények között teljesítenie a szakaszt. Csütörtökön ugyanakkor az egyik városban nagy meglepetésükre találtak egy szakszervizt, "ahol hegyekben álltak a laprugók, ráadásul fillérekért, úgyhogy rögtön vettünk nyolcat, a táborban rendbe hozzuk a kamiont, és pénteken folytatjuk a versenyt" - mondta Darázsi.
A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió negyedikként ért célba a szakaszon, az összetettben pedig továbbra is ötödik.
A pénteki ötödik etap során a Remz el Quebir és Dakhla közötti 696 kilométeres távot teljesíti a mezőny.
Eredmények, 4. szakasz:
Assza-Remz el Kebir (össztáv: 409,22 km, végig szelektív szakasz):
autósok:
-------
1. Thierry Magnaldi, Francois Borsotto (francia, Ford Buggy) 3:56:37 óra
...9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 27:21 perc hátrány
az összetettben:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 13:06:57 ó
...12. Szalay, Bunkoczi 1:22:16 ó h.
kamionosok:
----------
1. Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz) 4:25:55 ó
...4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) 30:21 perc hátrány
...a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) egység nem ért célba
az összetettben:
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 14:16:34 ó
...5. Kovács M., Czeglédi, Ács 2:56:56 ó h.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:39, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Négy között az Arsenal és az Internazionale
Szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.