Hírek
2017. Január 13. 07:47, péntek |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
A Volkswagen mellett a Fiat-Chrysler is csalt?

Az olasz-amerikai Fiat-Chryslert is azzal vádolja az amerikai környezetvédelmi hivatal, hogy csalt, és meghamisította a károsanyag-kibocsátás mértékét azzal, hogy speciális szoftvert épített az autókba.
Az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) vizsgálódik az ügyben, s eddig azt állapította meg, hogy a Fiat-Chrysler több mint százezer kocsiba épített be törvényellenesen olyan szoftvert, amely meghamisította a károsanyag-kibocsátás mértékét, s ezzel azt a látszatot keltette, mintha a kérdéses gépjárművek megfelelnének az amerikai környezetvédelmi előírásoknak.
Mary Nichols, a szövetségi környezetvédelmi hivatallal (EPA) együttműködő kaliforniai környezetvédelmi ügynökség(CARB)vezetője nyilatkozatában hangsúlyozta: "ismét egy nagy autógyártó döntött úgy, hogy kereskedelmi megfontolásokból semmibe veszi a szabályokat, csakhogy lelepleződött".
Az olasz-amerikai autógyártó cég a 2014 és 2016 között gyártott Cherokee dzsipekbe és a Dodge Ram 500-as típusú pickup-kocsikba szerelte be a csalást leplező szoftvereket. A Fiat-Chrysler (FCA) azonnal visszautasította a vádat, s közleményben cáfolt minden trükközést, azt állította, hogy mindig és mindenütt betartotta az amerikai előírásokat.
Sergio Marchionne, a cég olasz vezérigazgatója rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze és emelt hangon kérte ki a vállalat nevében a vádaskodást. Mint fogalmazott: a vállalat soha nem próbált olyan szoftvert alkalmazni, amellyel csaltak volna, hogy megkerüljék a károsanyag-kibocsátást szabályozó amerikai törvényeket. Marchionne szerint a vita azért alakulhatott ki, mert a vállalat nem bocsátotta az EPA rendelkezésére a beépített szoftver részletes adatait, s tette ezt azért, mert éppen kiegészíteni, modernizálni készült a kérdéses szoftvert.
A vezérigazgató nehezményezte azt is, hogy a környezetvédelmi hivatal az autógyár előzetes tájékoztatása nélkül lépett a nyilvánosság elé, holott az egész problémát szerinte "sokkal hatékonyabb módon" lehetett volna rendezni a bejelentés nélkül.
A botrány kirobbanása előtt csupán egy nappal, szerdán, a német Volkswagen illetékesei ismerték el ugyanebben a bűnösségüket, s késznek mondták magukat, hogy megfizessék az amerikai bíróság által kirótt 4.3 milliárd dolláros kártérítést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Külföld
Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását
Most \"el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását\" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.
2025. Október 19. 08:57, vasárnap | Külföld
kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg az USA
Az amerikai hadsereg feltételezett kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg - közölte Donald Trump elnök szombaton.