Hírek
2017. Január 12. 16:20, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti
A Hold öregebb lehet az eddig véltnél
A Hold öregebb lehet az eddig véltnél, 4,51 milliárd éves az új becslések alapján, melyeket amerikai tudósok végeztek az Apollo 1971-es Holdra szállásakor gyűjtött kőzet- és talajmintákból.
A kutatócsoport szerint a Föld kísérője a Naprendszer születése utáni 60 millió éven belül született, a Naprendszer mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki.
A tudósok az Apollo által a Holdon gyűjtött talajmintákból kivont cirkon ásvány korát határozták meg a radioaktív izotópok bomlási ideje alapján (urán-ólom kormeghatározás). A cirkondarabkák egészen aprók voltak, nem nagyobbak egy homokszemnél.
"A méret nem számít, az ilyen kis szemcsék is csodálatosan őrzik az információt. Minél többet tudunk meg a Holdról, annál jobban megismerjük a Föld kialakulásának és fejlődésének történetét" - idézte Melanie Barbonit, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) munkatárást, a Science Advances című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org portál.
A Hold a nagyjából 4,54 milliárd éves Földről leszakadt törmelékből jöhetett létre.
A most vizsgált nyolc cirkonminta némelyikét egy korábbi UCLA-kutatás is használta, azonban az akkori vizsgálati módszereknél most pontosabb technológiát alkalmaztak. Barboni elmondta, hogy még több mintát is elemezni fognak, ám nem gondolja, hogy ezek eredményei jelentősen megváltoztatják a 4,51 milliárdos becslést, legfeljebb 4,52 milliárd éves módosításra számít.
"Ezek leginkább ellenőrző elemzések lesznek ezek" - tette hozzá.
Az Apollo 14 űrhajósai, Alan Shepard és Edgar Mitchell több mint 41 kilogramm kőzetet gyűjtöttek a Hold Fra Mauro nevű fennsíkján 1971 februárjában. Két alkalommal tettek holdsétát, összesen kilenc órát töltöttek a Hold felszínén.
A héten már a második nagy tanulmány jelent meg a Holdról. Hétfőn egy izraeli kutatócsoport munkáját közölte a Nature Geoscience. A tudósok számításai szerint számos aszteroida Földbe csapódásának eredményeként alakulhatott ki a Hold, nem egyetlen gigantikus becsapódás szakította le a Földről a kőzetdarabot.
Barboni az izraeli kutatás eredményeiről elmondta, tekintet nélkül arra, hogy hány összeütközés alakította ki a Holdat, a végeredmény az az égitest, amit most látunk, és ennek az életkorát pontosították most új méréseikkel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Életmód
Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival és az SZTE-vel
2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.
2025. Május 05. 07:55, hétfő | Életmód
Vidéken ott aktívabbak az ingatlanvásárlók, ahol óriásberuházások történtek
Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben
2025. Május 04. 09:00, vasárnap | Életmód
Mindszenty József, az utolsó magyar hercegprímás 50 éve halt meg
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja: