Hírek
2013. Július 03. 10:26, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
A hasonlóság átka: ismét őrizetben az évtized pénzügyi csalója
Ikertestvére miatt került vissza a sittre.
Csak néhány napig szívhatott szabad levegőt F. Attila, akit az évtized pénzügyi csalásával gyanúsítanak. A bíróság újból elrendelte előzetes letartóztatását. Sajátos piramisjátéka tavaly ősszel dőlt össze, gyors hasznot remélő befektetők milliárdjait temetve maga alá, a csalárd üzletembert pedig börtönbe juttatva – írta a Figyelő Online.
Az egész országot behálózó illegális pénzügyi konstrukciót működtető, amúgy nagykátai F. Attila negyedmagával fél éven át ült a hűvösön. A Figyelő Online szerint májusban a Budai Központi Kerületi Bíróság úgy döntött, hogy elhagyhatja a börtönt, s házi őrizetben várhatja a nyomozás lezárulását.
Ám az évtized pénzügyi csalásával gyanúsított személy csak rövid időt tölthetett szabadlábon. Az ügyészség fellebbezése után másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta végzést, s megint előzetesbe helyezte. „A gyanúsítottal szemben az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya erősíti a szökés, elrejtőzés veszélyét, a büntető eljárás során tanúsított magatartása pedig a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyét támasztják alá” – áll abban az indoklásban, amit Fővárosi Törvényszék a határozathoz csatolt.
Feltehetően azért is joggal tartottak F. Attila szökésétől, mert az általa kicsalt tízmilliárdok nem kerültek elő, de a helyzetet az is komplikálja, hogy F. Attilának van egy ikertestvére, aki megszólalásig hasonlít rá.
Strasser Tibor, a neves ügyvéd még nem hallott arról, hogy bárhol a világon egypetéjű ikrek keveredtek volna hasonlóan nagy kaliberű bűnügybe. Annak, hogy egy eltávozást kihasználva szerepet cserélnek, a tapasztalt ügyvéd szerint nincs realitása. A gyanúsítottaktól ugyanis ujjlenyomatot vesznek. Az sem kizárt, hogy óvatosságból és elővigyázatosságból a genetikai vizsgálathoz vérmintát is.
Ennél nagyobb veszély, ha a jogerős bírósági ítélet után azzal jelentkezne a most ártatlannak tartott ikertestvér, hogy valójában ő a bűnös. A tanúkra nem lehetne számítani ennek eldöntésben, hiszen nem tudták megkülönböztetni őket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).